Olyan köd van a nádas felett, hogy hasast lehetne bele ugrani.

Ma sikerrel beoltattam magam H1N1 ellen. Igazán felemelő érzés maga a
tudat, hogy most már egy Tel-Avivból irányított csipsz van a
szervezetemben. Vagy, ha más nem, legalább van egy dzsipem, úgysem
telt sose ilyesmire, most meg egészségkártyára megvehettem. Király!

Voltam fodrásznál is. Mondtam a töröknek, tíz perce van, hogy
megnyírjon, semmi több, mert megy a vonatom. Elnyomta a cigijét,
beinvitált, és leültetett. A tíz perc alatt, míg megnyírt, három
különböző nyelven beszéltek körülöttem folyamatosan az alkalmazottak:
ukránul, magyarul, és persze törökül. Ott mindenki legalább két
nyelvet beszél. Tetszik az a hely, egy kicsi Közép-Európa bújt el
abban az üzletben.

Hú, egy hete nem írtam! Eltrehányodtam, nincs mese.

Persze elég sokat dolgoztam ezalatt, és valahogy nem igazán jutottam el odáig agyilag, hogy írjak. Nyilván egy-egy gyors posztra lett volna időm, pláne mobilról, utazás közben, de nem igazán voltak erre alkalmasak az idegeim. Van, amikor az embernek nem ideje, hanem ereje nincs (pedig időből sincs sok). Kicsit információtúltengésben szenvedek.

Ami fontos: ma rendkívüli esemény történt. Hosszú, türelemmel viselt zárvatartás után ma újra kinyitott a Húsbolt. Szóval ebédszünetben gyorsan átszaladok, és ezúttal egy kis csirkemell vásárlásával újra felveszem a diplomáciai kapcsolatokat a hentessel, hogy ismét megkezdjük közös gasztronómiai táncunkat a húspult előtt. Telefonon már bejelentkeztem nála az előbb.

Tegnap egy nagyon szép ajándékot kaptam Eszenciától: egy gyönyörű
albumot a macskákról. A könyv nagyformátumú, és tele van szebbnél
szebb fotókkal, amelyek elegáns, megkapó, titokzatos, nevetséges, vagy
éppen nyominger macskákat ábrázolnak. Elkezdtem olvasni, és egy tök jó
történelmi áttekintéssel kezdődik a macska és az ember egymásra
találásáról, Mezopotámia és Egyiptom kultúráiról, a tízezernyi
macskának otthont adó Basztet-szentélyekről. Egyébként szó van benne
mindenről, ami macska: fajták, viselkedés, étrend, betegségek, stb.

Gyönyörű kiadvány. Igazán kedves ajándék Eszenciától egy olyan
macskabolondnak, és véreskezű macskainkvizítornak, mint én. Ha
Gusikának megmutatom, meg fog pukkadni, az biztos! :)

Az előbb vetélkedtünk itt az irodában: Mondtam: aki megmondja az előadót, és a szám címét, kap egy sportcsokit. Aki megmondja a megjelenés évét, kap egy másikat. Senki sem tudta, pedig ezt a számot mindenki ismeri (vagy legalábbis bizonyos hangjait).

Na hadd szóljon, hangot rá!

"Jerikó, Jerikó, fala porba hullott rég,
Jerikó, Jerikó, múlandó a dicsőség!"

(Beatrice)

Mindig is tudtuk, hogy Szomália az egyik legdurvább hely a világon, de ezen most nagyon röhögök:

Az utasok hiúsítottak meg egy gépeltérítést Szomáliában, annak köszönhetően, hogy a géprablóknál is jobban fel voltak fegyverkezve - jelentette kedden a SAPA dél-afrikai hírügynökség.  tova >>

Válasz erre.  

Kicsit kiteszem a lábam, aztán máris bunyó van? Jaj, barátaim, nem szabad így egymásnak uszulni.

Mindenre nem tudok válaszolni, mert sosem lenne vége, de próbálom a legfőbb pontokat röviden megragadni.

Szóval: a kapitalizmussal szemben ma számos teljesen jogos érvet lehet felhozni a környezetvédelemtől kezdve a szociális aggályokig. Bálint, én hülyeségnek azt nevezem, amikor ennél bornírtabb érveket, vagy megoldási javaslatokat hoznak fel. Ha a zöldek a kínai környezetszennyezés ellen tiltakoznak, rábólintok, ha a genetikai nemesítés ellen, akkor kinevetem őket.

A kapitalizmus változtatásra szorul, ezt mindenki, még a kapitalizmus legfőbb alakítói is elismerik. Kína, a kommunizmusból államkapitalizmusba átmenő óriás egyre komolyabban veszi a környezetvédelmet - reméljük még azelőtt, mielőtt nem késő. Obama, Soros mind a változtatásról beszél, és egyelőre úgy néz ki, hogy teszik is, amit mondanak.

De az értelmezési keret továbbra is a kapitalizmus, ami talán nektek nem tetszik, de nekem meg mondjuk igen. És marha jól hangzanak azok a mondatok, hogy rothad, meg hamarosan összedől, de ezeket már lassan másfél évszázada mondják (leggyakrabban a kommunisták, de néha mások is felteszik a lemezt). Az elmúlt kábé százötven évben nácik és kommunisták, párizsi diáklázadók és berlinben tomboló szkinhedek, fanatikus zöldek, és fanatikus iszlamisták (akik nagyon utálják egymást, de borzasztóan hasonlítanak egymásra) ilyen és olyan módszerekkel próbálták lebontani, helyettesíteni a kapitalizmust, és mindig csak valami embertelen, borzalmas, és működésképtelen dolog jött ki belőle.

Amikor itt valaki azt állítja, hogy a városlakóknak részt kellene venniük a mezőgazdasági termelésben, és a "sehova sem vezető" gazdaságunk helyett egy új, agráriumra épülő társadalmat kéne kialakítanunk, lehet, hogy nektek tetszik az ötlet, mert a lemenő nap fényében kiscsikókkal játszadozó gyerekeket, meg finom zöldségeket vizionáltok, de én beleborzongok. Beleborzongok azért, mert egy nagyon művelt, intelligens, francia egyetemeken tanult fickó pontosan ezt mondta, és pontosan ugyanilyen okok miatt. Sehova nem vezető, válságoktól szenvedő, dekadens, a szakadék széle felé rohanó nagyvárosi, kapitalista kultúra helyett egy a dolgos, agráriumra épülő, egészséges, a külföldiek helyett a helybelieket előnyben részesítő vidéki társadalmat képzelt el. A hasonlóképpen gondolkodó barátaival együtt meg is próbálta felépíteni a rendszert, megnyomni a restart gombot, és újraindítani a társadalmat. Csaknem kétmillió ember életébe került a kísérlet, és megteremtették a történelem egyik legembertelenebb rendszerét. Igen, Kambodzsában járunk. Nem volt ez olyan régen, aki akkor született, még ma is csak középkorú.

Lehet választani a különböző társadalmi berendezkedések közül. Miben szeretnél élni? A súlyosan kritizálható, az egészségbiztosítást levelezőn végző USA-ban? Az öregedő Németországban? A szavazatok újraszámolása miatt lezárt hídért ötvenezerre büntető Magyarországon, vagy a holokauszttagadó Iránban, ahol ugyanezért szívfájdalom nélkül keresztüllőnek, ott a helyszínen? Egy új Pol Pot rendszerben szeretnél élni? Vagy Kínában? Esetleg a napfényes Kubában, ahol marha jó zenék vannak, és ahol feketepiacon adják-veszik a le nem hallgatott internetet, és százakat börtönöznek be a véleményük miatt? A nagytőkésektől, multiktól mentes Ceausescu-féle Romániában, ahol egy darab szalonna birtoklásáért jelentették fel egymást a szomszédok? Mit szeretnétek?

Megmondjam, hogy én mit szeretnék? Kaszinót. Beruházást, munkahelyet, adót és hozamot. Intelligens, felkészült, és tárgyalóképes zöldeket, sokkal felelősebb politikai elitet, és sokkal megfontoltabb társadalmat.

A polgári kapitalizmus távolról sem tökéletes, tessék szépen jobbá tenni, tessék - természettudományos alapokon állva - környezetet védeni, tessék keményen dolgozni, tessék kiállni az igazunkért, de tízből kilenc összeesküvés-elméletet a kukába dobni, mert oda való. És tessék már tanulni a történelemből, mert különben mind megnézhetjük magunkat.

Halottak napjára idén is hazamegyek. Mint ahogy minden évben, minden rokon, úgy idén is, én is megcélzom a szülővárosomat, mint valami megbízható hazajáró szellem. Nálunk halottak napjára mindig visszajönnek a rokonok, tudom, kicsit ez olyan Addams Familysen hangzik, de hát ez van, ez a legjobb és legstabilabb családi hagyományunk.

Van azért ma különbség: viszem magammal Eszenciát. A szüleimnek való bemutatása már megtörtént korábban, de a halottak napja, nos az más. Még sosem vittem haza nőt erre a napra, megmutatni a teljes rokonságnak. Készülhet szegény a szellemjárásra, meg a zombi-apokalipszisre!

King City

A németek precízek, az angolok hidegvérűek, a spanyolok hevesek, a franciák bohémek, a skótok zsugoriak. És mi, magyarok? Attól félek, a butaság és az irigység lesz a nemzet karakterológiai jelzőnk. E két ok miatt nincs az a fejlesztés, beruházás, amit valaki vagy valakik ne akarnának megakadályozni - bármi áron. Bár aligha van olyan olvasónk, aki nem hallott a Sukoróra tervezett King City kaszinóváros megaprojektről. Pár szóban talán mégis érdemes összefoglalni az eddigieket. A lényeg: egy izraeli befektetőcsoport 2 milliárd eurós; azaz 540 milliárd forintos beruházással óriáskaszinót, szállodákat, termálfürdőt és wellness-centrumot akart építeni a Velencei-tó partján, Sukorón. Ehhez az ott lévő állami telekre volt szüksége, ezért a máshol fekvő földjeit cserére ajánlotta. Ezt elfogadták, és úgy tűnt, indulhat az építkezés. De csak úgy tűnt. Hirtelen addig még sosem hallott "környezetvédők" kerültek elő, akik a gazos, elhanyagolt területet kezdték félteni. Aztán feltűntek a minden külföldi, de különösen az izraeli befektetéseket ellenző "honvédők", és végül belépett a küzdelembe a politika is: érdekes módon mindkét oldal. Egyesült erővel sikerült is célt érniük: úgy tűnik, semmi sem lesz az egészből.
Szinte biztos, hogy a kifogásként felsorolt hibák között vannak valódiak, egy ekkora projektnél ez szinte elkerülhetetlen. Biztos igaz, hogy az ügyvéd a szárazpecsét helyett csak simát használt, az is lehet, hogy volt olyan hivatal, ahol nem az arra jogosult írt alá. Ha a felek akarják a sikert, akkor igyekeznek ezeket megoldani, ha nem, akkor minden ürügyet kihasználnak az ellehetetlenítésre. Például a telkek állítólagos értékkülönbözetét, amelyet sok szakértő kétséggel fogad, hiszen azok a földek, amelyek nincsenek, és nem is voltak forgalomban évtizedek óta, annyit érnek, amennyit adnak értük. A sukorói földekért pedig a befektetőkön kívül eddig senki sem kínált egy fillért sem. És ha van is értékkülönbözet, ez nem került magánzsebekbe, a föld továbbra is Sukorónál marad, mint ahogy az épületeket és a többi beruházást sem lehet külföldre vinni. De úgy látszik, ez senkit sem érdekelt.
Most ott tartunk, hogy állami, pénzügyminiszteri közreműködéssel ellehetetlenítették a beruházást. Egy olyan beruházást, amelynek csak az áfatartalma 135 milliárd forint, és persze az építkezésben részt vevők is sok pénzt fizetnének az államkasszába. És ha elkészült, nem a magyar kisnyugdíjasok, hanem a gazdag külföldiek pénze gazdagítaná az államkasszát.
De ebből már semmi sem lesz, elbuktuk az áfát és a többit is. Mindezt olyankor, amikor állítólag minden fillér számít, és a költségvetés vitájában tízmilliós tételekről folyik a vita. Ismét győzött a butaság és az irigység.

BOSS Magazin - 2009.10.29 - (1. oldal)

Hát kábé így. A telekügylettel kapcsolatos homályosságok nem hangzanak túl jól, de emlékezzünk, hogy  nem ezzel kezdődött a dolog, hanem sötétzöld mozgalmárokkal, a szerencsejátékot hirtelen ördögi üzletnek beállító álszentekkel (akik amúgy lottóznak, kenóznak, meg a Szerencsejáték Zrt.-t stratégiai cégnek tartják), meg egy kis zsidózással.

Csak a beruházás (kábé az épületek felhúzása) után befizetendő áfa 135 milliárd forint lett volna, egyszerűen megáll az eszem... És aztán utána folyamatosan jönne a szerencsejátékra kivetett szupermagas adóbevétel, az ilyen adóbevétel, az olyan adóbevétel, a munkahelyteremtés, mint társadalmi érdek, az azután keletkező állami bevétel (jövedelemadó és járulékok), valamint a dolgozók megnövekedett fogyasztásából eredő áfabevétel, aztán a nagy üzletre épülő beszállítók, alvállalkozók (pl. turizmus, közlekedés, mosoda, takarítás, biztonsági őrség, élelmiszer, italnagyker, karbantartás, és még sorolhatnánk hosszasan), tehát a máskor annyira sajnált magyar kis- és középvállalkozók által teremtett munkahelyek, az azután képződő állami bevételek... szóval még folytathatnánk a sort, ha nem is végtelenségig, de majdnem addig.

Nyilván nem vagyunk rászorulva a százmilliárdos bevételekre, meg a többezer új munkahelyre Fejér megyében. Egy szaros százmilliós állami pazarláson napokig, hetekig csámcsog a sajtó, és egy emberként háborodik fel a társadalom, de ugyanennek az összegnek az ezerszeresére köszönjük, nem tartunk igényt.

A következő öt-tíz évben Székesfehérvártól Budapestig, de a Velencei tó környékén különösen nem akarok egyetlen panaszt sem hallani arra, hogy nincs munkahely, nem fejlődik ez vagy az a település, rossz az infrastruktúra, hepehupás a falu utcája, beázik az orvosi rendelő, összedől a bőlcsőde, nincs pénze az önkormányzatnak, stb. Én mondom, az emberek úgy hülyék, ahogy vannak.

Na most az van, hogy újra visszacsöppentem a munkába. Reggel kelek, és
megyek dolgozni. Olyan volt ez az egy hét szabadság, mintha egy hónap
lett volna. Három napja még Eszencia nővérének gombóc alakú
kismacskáit tapostam, most meg ukrán autópályákon jár az eszem. Mintha
három hét telt volna el.

Ma aztán elmaradtam a munkával, meg közben egy gondolat- és
ötletébresztő munkamegbeszélésen vettem részt az egyik partnerünkkel.
Este pedig Schindlerrel találkoztam, és egy finom Baross-tál, meg pár
jó sör társaságában végigpolitizáltunk három remek órát, ami most is
úgy repült el, mintha három perc lett volna. Imádom ezeket a
beszélgetéseket.

Megjöttünk a nyaralásból, ki vagyunk cserélve. Három szép, gondtalan, és fejedelmi napot töltöttünk itt. A wellness - ahogyan ma divatosan hívják - nagy találmány, ezt a nyaralás alatt többször elmondtam Eszenciának. Először is egy minden szükségessel felszerelt szállodában voltunk. Azt szeretem a szállodákban, hogy minden arra van tervezve, hogy nekünk könnyű dolgunk legyen. Minden praktikus, mindenre gondolnak. Számomra a vendéglátás szimbóluma a mosdókagyló mellé készített kis szappan (a szálló logójával). És aztán ott van a cipőtisztító kendő, meg a mini-bár (ami mondjuk elég drága, szóval hozzá sem nyúltunk). De azért minden ott van kéznél. 

Aztán hát maga a wellness... Megfáradt test áztatása a termálvízben (van harminc fokos, harminchárom és harminchét, lehet választani), pezsgőfürdőszerű valamik a vízben, segítségükkel hátmasszázs, nyakmasszázs, s*ggmasszázs. Finn szauna, bio szauna (akármit is jelent ez, fogalmam sincs, mitől bio, de ezzel ma bármit el lehet adni), infraszauna, gőzkabin - amiket a meleggel amúgy haragban lévő Kaptárlakó ezúttal kiválóan bír és élvez (talán mert innen akkor jön ki, amikor akar).

Reggelire egy kisebb ország dzsídípíjének megfelelő jószágból válogattunk svédasztalos jelleggel,  vacsorára hasonlóképp, csak egy közepes ország dzsídípíje a préda (ezek mellett ebédre nem volt szükség). Volt például szarvaspörkölt, meg tatárbifsztek előételnek, hasonlók. Mindig gyümölcs, minden mennyiségben. Isteni vörös- és fehérborok, az ételhez választva.

Szóval pihentünk. Nagyon. Ki érti miért, de a wellness nagyon kifárasztja az embert. Csak ülünk, pancsikolunk a vízben, meg szaunába járunk, és kellemesen elcsigázottak vagyunk. A fene se érti miért, de jó ez. Jólétet sugárzó fehér fürdőköntösben csoszogtunk ide, és oda, és úgy néztünk ki, mint a burzsoá nyugdíjasok.

Voltunk egész testes masszázson, ami - Eszencia gyanújával ellentétben - szerencsére annyira azért mégsem volt egésztestes, hogy a prosztatamasszázst is beleértették volna. :-D

Meg aztán sétálgattunk egy kicsit a városban, voltunk a pedagógiai múzeumban, meg a tavasbarlangban csónakáztunk. Voltunk a temetőben is, hogy vigyünk virágot Balázsnak, meg mécsest gyújtsunk a sírján. Számunkra egészen elképesztő volt, talán matematikailag is  kicsi esélyű, hogy a sír mellett találkoztunk Nialan szüleivel. Mikor mondtam apukájának, hogy bár a temetés után még előfordultam ott egy-két alkalommal, mégis talán kilenc vagy lassan már tíz éve voltam ott a sírnál utoljára, magam is meglepődtem, milyen gyorsan telik az idő. Tudom, ők is tudják, nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek eszébe jut kinézni oda, ha arra járnak (vagy ha nem járnak arra, akkor csak eszébe jut, évente nem csak egyszer). Úgy érzem, most ismét világossá vált számukra (ha eddig nem volt az), hogy nem "lapoztunk" csak úgy a dolgok elmúltával, tíz év elteltével, nem felejtettük el csak úgy azt a srácot, és már nem is fogjuk soha. 

Bár hoztam haza egy kis munkát hétvégére, meglepően ráérősen, és nyugodtan telik ez a születésnapos víkend. Talán nem illene ilyet mondani, de a legjobb barátaim biztosan megértik: végtelenül hálás vagyok most, hogy nem kellett sehova mennem, hogy szerdán összejöttünk, koccintottunk, és most Eszenciával lehetek. Akivel nem sietjük el a dolgokat. Sokáig alszunk, utána még tovább heverészünk, finomakat eszünk (tegnap kacsát sütöttem), és csak élvezzük egymás társaságát. Nagyjából ezt szerettem volna erre a hétvégére.

Holnap pedig már messze leszünk, szabadságon, kikapcsolt telefonnal, és csak egymásra figyelve.

Egész héten baromi sok a munka, de azért van mit mesélnem, mert
történnek jó dolgok.

Szerdán hosszú idő után újra összejött a banda a Nevadában,
kiegészülve Schindlerrel, Művésszel is (hála Eszenciának). Tartottak
ott nekem egy kis születésnapozást a többiek, mert rendes népek az
enyéim. Beszélgettünk jó sokat, kaptam ajándékot, volt tortám, és a
gitáros srác még el is játszotta nekem a "boldog születésnapot".

Mivel másnap munka volt, direkt nem ittam sokat, és viszonylag korán
elindultunk, de még így is olyan kevés alvás jött össze, hogy tegnap
többször is azt hittem, lebukik a fejem a billentyűzetre. Egyébként is
egy csomó munka van a héten, alig várom már a jövő heti szabadságot.

Tegnap viszont arra érkeztem haza, hogy az anyósom egy tisztességes
adag, jó húsos, és isteni finom töltöttkáposztát küldött nekünk
vacsorára. Viszonylag kevéssé közismert, hogy a töltöttkáposzta, a
székelykáposzta, stb. ugyan nem a legkönnyebb vacsorák közé tartoznak,
de elsősorban a káposzta miatt, kifejezetten egészséges ételekről van
szó. Nyugodtan felfoghatóak ásványi anyag - és vitaminbombának.
Mindenkinek ajánlom immunerősítésre ezeket az ételeket ebben a már
szinte téli időjárásban. Na és persze nagyon finom kaját küldött az én
anyósom, szóval áldja meg őt az Isten mind a két kezével! :)

Ma ötéves a Kaptár. A hálózat perc-világában öt év hosszú idő, kicsit meg is állok csendben, ha erre az öt évre gondolok, meg hogy mi minden történt közben. Soha nem tudtam naplót írni, pedig különböző életkorokban többször nekiálltam - és legfeljebb egy-két napig, bejegyzésig jutottam. Amikor öt éve elkezdtem a blogot, semmi több nem volt a szándékaim között, mint egy regisztráció valami újabb netes szolgáltatáson. Azt gondoltam, jó, ha egy pár hétig, egy hónapig megy majd a dolog. 

A kezdetek óta sokmindenről írtam itt, úgy érzem, sokat fejlődött az írókám közben, és a gondolataim is. Megváltoztam ezalatt az öt év alatt. Részben a blog változtatott meg. Meg a bloggerek. Azóta volt már népesebb olvasótáborom, most egy kicsit kevesebben vannak, de azért még mindig van pár arc, aki a kezdetektől fogva követi ezt a zümmögő szappanoperát. Vannak, akik szeretik a blogom, rábólintanak, néha még idézik is, ami nagyon jólesik. Vannak, akik fanyalognak rajta, mert ambivalens módon utálják, és vannak, akik őszintén, keményen, teljes mellszélességgel gyűlölik, annyira, hogy a szerzőjét szívesen tudnák hidegen.

De van pár olvasó, igen, Ti, akik mindig tudják, hogy kapnak egy kiskanálnyi mézet, ha idetévednek, és azt is, hogy csak a legritkább esetben szúrok. A tízezer fullánk a gonoszoknak van fenntartva. Barátaim, megható az érdeklődésetek, újra csak köszönöm nektek, hogy ide jártok.

Ma reggel komolyan azt hittem, hogy elvisz a szél, vagy sosem jön a
vonat, mert leszakadt valahol a minden, vagy egyéb okból nem tudok
elindulni.

Rolival (a sráccal, akivel reggelente együtt megyünk) nem mertünk fa
mellé állni, nehogy ránkdőljön.

Öltözzetek fel, mert nem tréfa ez az idő!

Vettem magamnak a hazaútra egy jó forró teát, és most itt van velem a
vonaton. Várom, hogy elinduljunk, és azt, hogy kihűljön annyira, hogy
iható legyen. Odakint sötétedik, szemerkél az eső, de itt a fülkében
jó meleg van. Mindjárt kattogni fog velem a vonat hazafelé, ahol
Eszencia szeretettel vár. Addig előveszem a könyvemet, és az európai
bankrendszer kialakulásáról fogok olvasni. Most minden nagyon jól van.

Egyes politikusoknak borzasztóan vastag a bőr a képükön.

[Molnár Oszkár, Edelény fideszes polgármestere] ... A másik, nagy vihart kiváltó nyilatkozatában értékelése szerint nem azt mondta, hogy a cigány asszonyok károsítják szándékosan a magzataikat, hanem hogy a cigány többségű településeken a terhes asszonyok - azaz szerinte ez a kijelentése sem volt rasszista.

Bár tudtam, hogy a jelöltek között szerepel, őszintén megdöbbentett, hogy Obamának ítélték a Nobel-békedíjat. Szerintem nem alaptalan (sok egyéb érvet mondanak, de én inkább Guantanamót emelném ki), de kissé talán korai. Mindenesetre meglátjuk, mennyiben jelent ez ösztönzőt a világpolitika változásának. Nem mondhatnám, hogy bánom a döntést. Mindenesetre álljon itt a választás éjszakáján elhangzott győzelmi beszéde, amelyet élőben láttam, és amelynek kezdő mondataiba már akkor is beleborzongtam, és ez mit sem változott az egy év alatt.

If there is anyone out there who still doubts that America is a place where all things are possible; who still wonders if the dream of our founders is alive in our time; who still questions the power of our democracy, tonight is your answer.

It's the answer told by lines that stretched around schools and churches in numbers this nation has never seen; by people who waited three hours and four hours, many for the very first time in their lives, because they believed that this time must be different; that their voices could be that difference.

It's the answer spoken by young and old, rich and poor, Democrat and Republican, black, white, Hispanic, Asian, Native American, gay, straight, disabled and not disabled -- Americans who sent a message to the world that we have never been just a collection of individuals or a collection of Red States and Blue States: we are, and always will be, the United States of America.

Tegnapelőtt szerencsésen, és viccesen hülyét csináltam magamból Mácsai
Pál előtt, mert összefutottam vele, és kihasználtam az alkalmat, hogy
elmondjam neki: Eszencia nemrég vele álmodott. Nagyon rendesen
meghallgatott, bólogatott, és nyilván meg volt róla győződve, hogy
hibbant vagyok. :)

Ezután találkoztam Mesterszakáccsal, és viszonylag rövidet, de
tartalmasat beszélgettünk, söröztünk a Zsinagógával szemben. Kár, hogy
mindkettőnknek mennie kellett.

Tegnap meg egy munkatársam elhozott minket haza Eszenciával, így
elég korán hazaértünk, ami nagy jótétemény.

Az előbb meg arra jöttem rá, hogy a Monty Python Repülő Cirkuszának
nyers forgatókönyveit olvasni bőven elég ahhoz, hogy az ember visítva
röhögjön.